Defcon

A halál 50 napja

2022. április 12. - DEFCON_

Április 14-én új szakaszhatárhoz érkezik az orosz-ukrán háború, mert Ukrajna népe ekkor mondhatja majd el, hogy kerek 50 napja állja a sarat a világ második legerősebb hadseregének kikiáltott orosz haderő támadásaival szemben. Ráadásul mindezt úgy, hogy egyetlen nagyvárosa sem esett még el. Csak történelmi emlékeink felfrissítéseként rögzítenénk: Lengyelország 27 napig tudott ellenállni Hitler hadseregének (ekkor esett el Varsó), Franciaország fővárosába Párizsba pedig 35 nappal a támadás megindulása után vonult be a Wehrmacht. Ukrajna viszont már most 50 napnál jár és még senki nem látja háború végét, mely az amerikaiak szerint akár évekig is elhúzódhat.

ukrajna.jpg

Mariupol április 7-én. A kép forrása: edition.cnn.com

Oroszország pedig valóban bevetette amit tudott: láthattunk Ukrajnában modern harci helikoptereiből, harckocsijaiból, vadászgépeiből és hiperszonikus rakétáiból is, igaz mindegyikből csak nagyon keveset.

Putyin  Ukrajnában vezényelte tömeggyilkosságokra szakosodott iszlamista csecsen harcosait és legjobb tábornokait is, legújabban a Szíriában edződött Alexandr Dvornyikov tábornokot. Ám úgy tűnik mindez még mindig kevés. Sőt kiderült: nagyon sok minden csak mítosz az orosz hadsereggel kapcsolatban, például az is, hogy modern haditechnikai eszközei nagy számban volnának jelen fegyveres erőinél. Éppen ellenkező a helyzet: a modern fegyvereik egy része kísérleti stádiumban van (pl Armata harckocsi), másik része, pedig csak kis darabszámban lett legyártva.

Ugyanakkor tény, hogy bár lelepleződött az orosz haderő elavult jellege (és csak nyomokban modernizált mivolta), így is Putyiné a világ egyik legnagyobb hadserege (bár atomfegyverei nélkül ma már a szakértők nem tennék az orosz fegyveres erőket a világ első 5 leg-ütőképesebb hadserege közé. Atomfegyverek terén viszont az atomhatalmak élén áll.) Ukrajnának így is egy közel 1 milliós armadával kell szembenéznie (még ha most csak 200 - 250 ezer van is belőlük Ukrajnában), mely armada óriási tartalékokkal rendelkezik. Eközben Ukrajna egyre inkább a nyugati hatalmakkal kialakult köldökzsinórra van utalva, melyen keresztül folyamatosan kapja a katonai eszközöket, ám ezek nélkül valószínűleg összeomlana.

t72b_harckocsik.jpg

Orosz T-72B harckocsik Ukrajnában

De ki kell mondjuk: Ukrajna még ha nyugati fegyverekkel is, de óriási csodát visz véghez: nem adja fel és heroikus küzdelmet folytat egy hatalmas túlerővel szemben.

Jelenleg úgy néz ki, hogy egyik fél sem adja fel céljait: Ukrajna a végsőkig védelmezi városait, Putyin pedig gőgös diktátorként még saját népének életszínvonalát is beáldozza a győzelemért. A szitu egyértelműen patthelyzet: Oroszország a szankciók dacára is évekig kitarthat, mert olaj és földgáz eladásaiból simán képes finanszírozni a harcokat (és állama működését) a világ pedig nem képes lemondani az orosz energiahordozókról. Mindig lesz, aki megvegye azokat (most épp úgy néz ki, ha Európa csökkentene a vásárlásból, India megveszi a kieső hányadot, így Putyin "pénzénél marad"). Közben az egyetlen féknek vehető orosz lakossági nyomással sem lehet kalkulálni (mint mondjuk egy nyugati demokráciában), hiszen az orosz nép végtelen sokáig képes tűrni, ezt történelme sokszorosan bebizonyította.

mariupol.jpg

A kép forrása: wired.com

Az elhúzódó háború pontosan addig tart, amíg a nyugat táplálja az ukrán hadsereget. Ha a táplálás megszűnik, az ukránokat legyőzik. Ami most biztosra vehető: Putyin soha nem fogja kivonni erőit Ukrajnából, bármilyen szankciókat kap is. Az orosz diktátor akár hosszú évekig is finanszírozni tudja a háborúját, mert a Föld 200 országából folyamatosan lesznek jelentkezők energia-hordozóira.

Ukrajna előtt pedig respect, mert amit népe a halál 50 napjában eddig véghezvitt az előtt le a kalappal, az a hősiesség legmagasabb foka.  

Posztunk címe "A halál 50 órája" című, 1965-ös, második világháborús amerikai filmre utal, mely egy megtörtént, pusztító háborús offenzívát mutat be

defcon_blog.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://defcon.blog.hu/api/trackback/id/tr7517806357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2022.04.14. 09:27:55

Az oroszok agressziója már hetek óta a lakosság ellen is irányul. Az első 15-20 nap szólt csupán tisztán katonai akciókról. Azóta lakóházakat lőnek, civileket gyilkolnak, sorozatos háborús bűnöket követnek el. Odavezényelték a csecseneket is, akik kifejezetten a félelemkeltés miatt vannak ott, hogy terrorizálják a lakosságot. Az új orosz főparancsnok, Alexandr Dvornyikov is Szíriában a népirtásban jeleskedett, vagyis most még inkább azon van a hangsúly, hogy rettegés és félelem kiprovokálásával megtörjék az ukránokat. Nem veszik észre, hogy épp ellenkező hatást érnek el: az ukránok csak még elszántabban küzdenek.

Hajrá Ukrajna! A világ veletek van! Kitartás hőseiteknek!

Control_ 2022.04.14. 09:27:57

Már az is kisebb fajta csoda volt, hogy az orosz invázió első 10 napját átvészelték az ukránok és nem estek el városaik, nem omlott össze államuk a sokszorosan nagyobb orosz hadsereg támadásától. Azóta viszont egyre erősebbek és egységesebbek lélekben. Bizonyos szempontból már most győztek.

Önkéntesen 2022.04.14. 09:28:02

"5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélnék az Ukrajnát elhagyó hadköteles férfiakat" - Nem éppen Európai Unióhoz való csatlakozási szándékot fejeznek ki ezek a kényszerített katonaság dolgok.

HgGina 2022.04.14. 09:28:09

"Putyin Ukrajnában vezényelte tömeggyilkosságokra szakosodott iszlamista csecsen harcosait..."
Talán tedd hozzá, hogy a tömeggyilkosságokra és terrorizmusra szakosodott náci ukrán Azov-egységek ellen! Nem kellene az oroszokat demonizálni a náci ukránok szentté avatása ellenében!

DEFCON_ 2022.04.14. 09:29:24

@Önkéntesen: Minden létező ország hasonló rendszabályokat foganatosítana, ha ekkora katonai agresszió érné.

DEFCON_ 2022.04.14. 09:30:28

@HgGina: Milyen "tömeggyilkosságokat" is követett el az Azov-egység? Hátha lemaradtam fontos tényekről.

STIRLITZ 2022.04.14. 09:54:58

A finnek és svédek NATO csatlakozásával a ruszkik óriási öngólt lőttek, mert az egészet Ukrajna megtámadása váltotta ki. A két északi ország együttesen közel 800 ezer km2 területet alkot, amivel szemben Ukrajna csak 603 ezer km2. Vagyis lényegesen rosszabbul jártak, mintha bele sem kezdtek volna az egészbe. Nem beszélve arról, hogy a szankciókkal visszavetették saját gazdaságukat + államcsődbe kerülhetnek 5-6 éven belül, ha a modern világ megtalálja a módját a ruszki gáz kiváltásának. De mivel Putyin rákos, addigra vagy kipurcan, vagy kirobbantja a harmadik világháborút! A patkány.

Kampfer 2022.04.14. 09:56:00

Pár héttel az orosz támadás előtt még azzal ugattak az ukránok, hogy a tankjaikkal két óra alatt a Balatonhoz érnek és jól meg leszünk 'b@szkodva'. Valamiért nem tudok együttérezni az ukránokkal. Ott ücsörög ez a bohóc és mindenkinek osztja az észt és az ukázt, aki csak videokonferencián szóhoz engedi. Valamiért nem tudok drukkolni nekik...

Számomra ez az egész csak két medve összeverekedése, akik közül az egyik bármiért üvöltözik rám, a másik meg néha ad nekem mézet málnáért.

Az ukrán emberekkel kapcsolatban a személyes tapasztalataim okoznak averziókat, több mint négy éve dolgoznak a cégnél a hazai állomány és a munkásszálló szomszédságának legnagyobb bánatára. Nem mondom, hogy le kell lőni őket és szét kell lőni a házaikat, mert egyáltalán nem! De nem egyszerű együttérezni velük! A politikusaikkal pedig semmiképp...
Szerintem.
Az oroszokat pedig már ismerjük.
Kamp.

DEFCON_ 2022.04.14. 09:59:01

@Kampfer: Nem tudsz velük együttérezni, oké. Bár a hazájukat védik, egy sokkal erősebb agresszorral szemben, ami önmagában szimpatikus (számomra legalábbis). De oké. Vegyük akkor Putyint: az egésze világot fenyegeti az atomfegyvereivel, a svédeket, finneket háborúval riogatja, hogy nehogy belépjenek a NATO -ba mert azt csakis ő mondhatja meg, hogy melyik ország kihez csatlakozhat és félelmet kelt minden szomszédjában, aki nem nyalja ki a seggét (mint szeretett miniszterelnökünk). Ő aztán nagyon szimppatikus nem?

DEFCON_ 2022.04.14. 10:00:12

@STIRLITZ: Putyin rákban szenved, ami egyelőre nem nyilvános információ. De kiszivárgott!

Kampfer 2022.04.14. 17:11:33

@DEFCON_: "Bár a hazájukat védik, egy sokkal erősebb agresszorral szemben, ami önmagában szimpatikus (számomra legalábbis)."

Az lehetett volna számomra is! De már nem az. Erre idéztem neked a pár héttel korábbi szemét megjegyzéseiket. Vagyis amit ők akkor velünk szemben teljesen szalonképesnek éreztek, azt szépen megkapták a nyakukba hátulról! Erre csak azt tudom mondani, hogy Istennek sajátos 'humora' van... :-/

"Vegyük akkor Putyint... ...Ő aztán nagyon szimppatikus nem?"

Egy szóval sem irtam le ilyet. Azt jeleztem, hogy szerintem két 'medve' ugrott össze. És az egyiket el kell viselnünk, a másikkal pedig 'boltolunk'.

"...aki nem nyalja ki a seggét (mint szeretett miniszterelnökünk)"

Gondolom ez most nagyon aktuális mantra az egyik térfélen, de ezzel az érzéseddel én nem szeretnék foglalkozni. Valójában igyekezett a külpolitika pragmatikus lenni az oroszokkal. Tény, hogy ez érdekellentéteket szül, de ez már off lenne. Megjegyzem, komolyan támogatták az ukrán integrációt (amikor a hollandok fúrták meg a 'zunijóban') egészen az ukránok szemét nyelvtrörvényéig.
Harminc éven át szórakoztak az oroszokkal, ebből 22 évet Putyin vezette Oroszországot. Nem kétséges, hogy van bekattanása, de ezt tudnia kellett a 'zunijó' főokosainak és az ukránoknak is. Sőt, az ukránok 8 éve már megérezhették a 'piros vonal' helyét. A jenkik meg köszönik, jól elvannak és az utolsó ukránig harcolni fognak az oroszok ellen! :-/ Ez továbbra sem teszi számomra szimpatikussá sem az ukránokat, sem őket! Ez ilyen.
Kamp.

arthurthedent 2022.04.14. 17:11:35

@Kampfer: "Számomra ez az egész csak két medve összeverekedése, akik közül az egyik bármiért üvöltözik rám, a másik meg néha ad nekem mézet málnáért."

Az emberek összetettebbek mint két medve. Talán többet felfognál a világból, ha meg emberként tekintenél rájuk.

"Pár héttel az orosz támadás előtt még azzal ugattak az ukránok, hogy a tankjaikkal két óra alatt a Balatonhoz érnek és jól meg leszünk 'b@szkodva'."

Az megvan, hogy ha egy negyven milliós országból páran beszólnak neked, akkor nem kell azt gondolni, hogy a negyven millió mind kőbunkó. Magyarországon is vannak ilyen emberek, vannak, akik tankkal mennének végig románián. Mit szólnál, ha erre a románok azzal válaszolnának, hogy megérdemled a halált, mert vannak magyarországon "nácik"?

Az ukrán nácik, az ukrán nácik, nácik, nácik, nácik. Ja, miután 14-ben putyin álruhás orosz csapatokat küldött ukrajnába a helyi nacionalista csapatok megerősödtek, a lakosság két százaléka őket támogatta. A 98% meg nem.

David Bowman 2022.04.14. 17:13:37

Ugye milyen rossz, ha a saját nyelveden akarsz beszélni, nem a nagy testvérén. Ha a saját iskolidba akarsz járni, nem az övékébe, ha nem akarod, hogy más jelölje ki az országod vezetőit? Hát ezért lázadtak fel a Donbasziak, és ezért védték 8 éven át hősiesen a hazájukat az ukránok ellen. Miközben ők folyamatosan lőtték a polgári városrészeket. Az Ensz szerint és a Wiki szerint is olyan 2-3000 polgári áldozat volt.

DEFCON_ 2022.04.14. 17:20:34

@David Bowman: Ugye tudod, hogy ez mind ruszki propaganda. Donbasst már 2014-ben orosz egységek lepték el (zöld emberek, ahogyan ott nevezték őket) és szeparatistáknak adva ki magukat támadták a törvényes ukrán állami szerveket. Romba-döntötték Donyeck és Luhanszk számtalan régióját, hogy fenntartsák egy polgárháború látszatát, miközben valójában még a helybéli orosz-ajkú rutének is ellenük voltak és elhúzták onnan a csíkot. Az a duma, hogy 8 éven át a donbassi oroszok ellen ukrán elnyomás (pláne népirtás) zajlott orosz propaganda. A helybáli oroszok már az egész kezdetén vagy elköltözött onnan, vagy beállt a törvényes ukrán hadseregbe.

Amikor megindult az orosz offenzíva Ukrajna ellen, vagy 4 irányból támadtak azzal a szöveggel, hogy nácitlanítanak (egy zsidó származású elnök ellen). Aztán az ukránok heélytálltak és vissza kellett vonulniuk Kijevtől, ekkor szedték elő azt a dumát, hogy ők valójában Donbass miatt vannak Ukrajnában hogy az ott élő orosz testvéreik szörnyű elnyomása ellen harcoljanak. Közben épp az orosz diverzáns egységek rombolják földik Donbasst. Rosszabbak, mint Hitler Einsatzgruppe osztagai.

David Bowman 2022.04.15. 13:49:10

@DEFCON_: Mármint azokat a törvényeseket, amiket Viktoria Nuland jelölt ki?
Alkalmanként a propi igaz. Az oroszoknak kötelessége volt segíteni az elnyomott nemzettársaikat. Nekik az erejük is megvan hozzá.
Az, hogy az oroszoknak nincs igaza, az nem azt jelenti, hogy az ukriknak van.
Az Ebesz jelentés olyan 60-70 oldal az ukrik által a dombikon elkövetett atrocitikról. Jobbára kínzásokról.
Akkor a Wikit is az oroszok írják.
És végül: Ne azokat olvasd, akik hirdetik az igazságot, hanem azokat, akik keresik.

arthurthedent 2022.04.15. 13:49:19

@David Bowman: "Hát ezért lázadtak fel a Donbasziak,"

Azok orosz katonák voltak, mindenki tudja. Nem kell már nyomni a dumát, már mindenki tudja.

Paracord 2022.04.15. 13:49:33

A hazai szélsjobber réteg totál ruszomán és csak a ruszki propaganda-oldalakról tájékozódnak. Ezek három alaptétele:

1.Mindenért az USA a felelős, mely az egész Földet a háttérből irányítja
2.Egyedül csak Putyin és Orbán állnak ellen a globalista amerikai-izraeli előretörésnek
3.Oroszország legyőzhetetlen és az egész világnál erősebb

Három alaptétel, melyben minden szélsőjobbos, nacionalista ruszomán magyar (kb 1 millió polgártársunk) vakon hisz.
süti beállítások módosítása