Oroszország a XX.század egyik legnagyobb agresszor nagyhatalmaként háborúk egész sorát indította különböző országok ellen. A második világháború végén gyakorlatilag megszállva tartotta egész Kelet-Európát majd következett a koreai háború melyben teljes támogatást nyújtott 1950 és 1953 között a Dél-Koreára támadó északiaknak. Innen nem volt megállás: 1956-ban Magyarországon verte le a magyar forradalmat majd a 60-as években az arab világban jelentek meg csapatai.

Az elmúlt évtizedekben Oroszország fokozta agresszivitását hisz Afganisztán 80-as évekre áthúzódó megszállását követően a csecsenek elleni megtorló háborút indította el, majd Grúziát támadta meg, később pedig következett a Krím, aztán Szíria és végül Ukrajna. Jelenleg a Baltikum fél leginkább az oroszok támadásától.

Oroszország által indított háborúk 1950 óta

Vlagyimir Putyin orosz vezető és Donald Trump amerikai elök november során Budapesten találkozik egymással az ukrajnai háborúról való tárgyalás céljából. Erről a napokban jelent meg híradás Washingtonban, majd az információ gyorsan végigterjedt az egész világon. Az optimistább vélemények szerint a budapesti találkozó akár fegyverszünetet is hozhat Ukrajnában, ám a realistább és Putyint jobban ismerő elemzések inkább egy újabb orosz időhúzást valószínűsítenek a háttérben.

A kép forrása: fdd.org

Mi tagadás: ez tűnik sajnos valószínűbbnek. Vlagyimir Putyin ugyanis régen ráébredt már arra, hogy Trump könnyen manipulálható és egy-egy telefonos vagy személyes beszélgetést követően (mint legutóbb Alaszkában) akár hónapokra visszafogottabb fellépésre késztethető az ukrajnai háború kapcsán. Jelenleg pontosan ugyanez a helyzet állt elő: Putyin szeretné elodázni a Tomahawk rakéták átadását Ukrajnának és elérni, hogy Trump kevesebb támogatást adjon Zelenszkijnek. Ehhez nem kell mást tennie, mint találkoznia az amerikai elnökkel és ígérgetésekkel, kézfogásokkal, mosolyokkal illetve semmitmondó frázisokkal traktálva elérnie, hogy Trump újabb haladékot adjon számára. 

Ráadásul több ütőkártya is van Putyin kezében: például Kína, mellyel burkoltan zsarolhatja Trumpot, kifejezve, hogy szorosabbra fűzi gazdasági, kereskedelmi és katonai kapcsolatait az ázsiai nagyhatalommal, amennyiben nem áll el Ukrajna intentívebb támogatásától. De akadnak egyéb eszközei is Trump megszorítására: indiai kapcsolatainak megerősítése például és az úgynevezett "atom-kártya" bedobása, mely örök és hatásos eszköz arra, hogy megfélemlítse Amerikát és annak elnökét. Végül: az orosz hadigazdálkodás sikeressége is Putyin malmára hajtja a vizet, hiszen bár az orosz vezetésnek kétségtelenül vannak problémái (olaj-ellátás akadozottsága, a rubel romlása, infláció, katonai előerő ellátottság ...stb) az önellátás és a haditermelés gazdaság-élénkítő hatása felszínen tartja Oroszországot és a kínai partnerséggel évekig tudja folytatni háborúját Ukrajnában (elkerülve a komolyabb gazdasági válságot).

Mindezek tükrében Putyin célja természetesen nem lehet más, mint az ukrajnai háború folytatása 2026-ban is, nem csupán azért mert nyerésre áll, hanem azért is, mert saját belpolitikai érdeke illetve az orosz gazdaság hadigazdálkodásra átállítása is ezt követeli meg. A budapesti csúcstalálkozó Putyin részéről egy színjáték lesz csupán, mely azt az egyetlen célt szolgálja, hogy nyerjen némi időt Trumptól és elérje, hogy egy ideig (vagy akár örökre) az USA ne adjon át Ukrajnának komolyabb fegyverrendszereket.

Ami a magyar miniszterelnök szerepét illeti: látszólag jelentős azzal, hogy színteret biztosít a csúcstalálkozóhoz, valójában azonban érdemi szerepe nyilván nincs (és nem is lehet) az eseményekben. Szavazatokban megjelenő hasznot remél, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a szavazók számára a külpolitika sokkal kevésbé mérvadó, mint a belpolitika. Nemzetközileg pedig megint csak alig lesz érezhető Orbán erősödése, hiszen saját kontinense elutasítja a nagyhatalmakhoz való dörgölőzését, az USA és Oroszország pedig túl kevés szállal kötődik hazánkhoz ahhoz, hogy meghatározó eredményeket tudjon remélni. 

Két olyan friss hír jelent meg az Indexen (október 12-én), melyek látszólagos ellentmondást mutatnak ám valójában egybecsengő végkövetkeztetést tesznek. Az egyik szerint ugyanis "Tankhadsereget épít Moszkva, egy NATO elleni összecsapásra készülhetnek" a másik szerint pedig "Vége a páncélos hadviselésnek, Európa mégis a harckocsik mellett tette le a voksát". A két állítás megerősíti, hogy mind Oroszország mind pedig a NATO komoly pénzösszegeket és erőforrásokat költ harckocsijai fejlesztésére illetve gyártására annak ellenére is, hogy a jelenlegi ukrajnai háborúban nem játszanak döntő szerepet a tankok. 

Forrás: popularmechanics.com

A látszólag furcsa ellentmondás megfejtése az, hogy bár jelenleg tényleg mellőzöttek a harckocsik Kelet-Ukrajna harcterein, egy jövőbeni NATO-Oroszország háborúban ez biztosan másként lenne. Hogy miért? A válasz: a légierők helyzete és fejlettsége.

Míg Ukrajna nem tud bevetni jelentős légi-támogatást tankjaihoz, hogy együttes támadásokat tegyen a harckocsik és a légierő kombinált alkalmazásaival (megvédve páncélosait a drónoktól), addig a NATO képes lenne erre, mint ahogyan Oroszország is. Noha az igaz, hogy jelenleg az ukrán hadsereggel szemben Putyin nem alkalmazza ezt a fajta hadviselést (kíméli támadógép-állományát a későbbi konfliktusokra gondolva).

Ennek megfelelően mindkét fél költ a harckocsi-gyártásra és hisz abban, hogy egy esetleges jövőbeni szárazföldi háborúban igenis komoly szerepük lesz, megfelelő légi-támogatással. Az angolok kifejlesztették a Challenger 3-at, a németek a Leopard 2A8-at (kimondottan az ukrajnia háború tanulságai alapján), Lengyelország pedig 180 db dél-koreai K2 Black Panterre adott le rendelést. Közben az oroszok a 2024-es szinthez képest 80%-kal növelik harckocsigyártásuk kapacitását, főleg a legmodernebb T-90 típusból. 

Mindezekből egyértelművé tehető, hogy a harckocsi fegyvernem jövője biztosított és a szárazföldi hadviselésben egyelőre nincs alternatívája.

Ahogyan Ukrajna kapcsán egyre többször fordul elő, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin kapcsolata előtérbe kerül, úgy bukkan fel mind gyakrabban a nemzetközi sajtóban a két ország katona erejének összevetése is. Tény, hogy egészen más típusú hadseregeket kell összehasonlítani, hiszen például a haditengerészetet illetően az egyik a repülőgép-hordozós csapásmérő egységekre épül (USA) addig a másik sokkal inkább az atomtengeralattjárók jelentette haderőre. Ugyanígy tetten érhető a különbség szinte minden fegyvernemnél, mert más-más fegyverzetet helyez előtérbe a két nagyhatalom. De nézzük az erősségeket és gyengeségeket, az alábbi Globalfirepower táblázat alapján:

Tény, hogy az USA lényegesen nagyobb katonai költségvetésből gazdálkodhat (többet fordíthat fejlesztésekre) és sokkal nagyobb élőerő tartalékkal rendelkezik (vész esetén több mint kétszer annyi behívható katonával). Nagyobb az amerikaik légiereje is, kétszer annyi vadászgéppel és ugyancsak kétszer annyi támadó helikopterrel. Az USA haditengerészetének gerincét a repülőgép-hordozók adják és a rakétás rombolók (Arleigh Burke osztály), míg az oroszok a kisebb korvetteket fejlesztik inkább és a tengeralattjáró flottájukra költenek. 

Az orosz hadsereg ugyanakkor több atomtöltettel és pusztítóbb atomfegyverekkel rendelkezik (ám ez inkább csak a fenyegetőzés eszköze mert ha bármeilyik fél beveti ezeket, akkor az egész Föld elpusztul, amivel mindkét nagyhatalom tisztában van). Az orosz szárazföldi hadsereg harckocsik és főleg tüzérség terén messze megelőz mindenkit (az amerikaiakat is). A haditermelésük kapacitása világelső főleg tüzérségi gránok, lövegek és egyéb haditechnikai eszközök terén. Ezt bizonyították is, hiszen 3 és fél éve látják el úgy fegyverzettel és lőszerrel az ukrajnai seregtestüket, hogy közben a másik oldalon a nyugati hatalmak haditermelése - melyet az ukrán hadsereg kiszolgálására állítottak - a kimerülés szélére került és nem tud lépést tartani velük.

Mindebből következik...

hogy egy szigorúan hagyományos, szárazföldi háborúban (tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül) meglehetősen kiegyenlített lenne a küzdelem, enyhe orosz fölénnyel (a tüzérség, a harckocsik és a lőszer-utánpótlás miatt), viszont a levegőben és a tengereken amerikai elsőbbség érvényesülne. 

EU - Oroszország haderő összevetés

Az Alaszkában auguszt 15-én lezajlott Trump - Putyin csúcstalálkozó a legtöbb elemző szerint inkább Oroszország számára zárult kedvező módon és Trump volt az, aki csalódott lehetett. Az orosz elnök kiléphetett a nemzetközi elszigeteltségből és bár nemzetközi elfogatóparancs volt ellene érvényben, a világ sajtófotósainak keresztüzében, vörös szőnyegen, sőt tapssal fogadta őt egyenrangó félként a világ legjelentősebb hatalmának vezetője. 

Ha a találkozó sikerességét egy három fokozatú skálán mérjük (katasztrofális, közepes, átütő siker), melyben az "átütő siker" egy fegyverszünet azonnali előkészítése lehetett volna, akkor a közepes fokozat valósult meg Anchorage-ban, vagyis: nem veszett össze a két csúcsvezető, egyik sem kényszerült elhagyni a találkozó helyszínét, de sajnos a fegyverszünetről való megállapodás sem valósult meg.

Az itt következő posztunk az esetleges okokról szól, melyek között kiemelt helyet kap az ukrajnai Donbass régió és annak két megyéje: Luhanszk és Donyeck.

Ezek megismeréséhez célszerű előbb rápillantani a térképre, melyen a két megye látható azzal a piros vonallal, ahol 2025 augusztusában a front húzódik.

Forrás: defcon.blog.hu (saját készítésű map)

Kiszivárgott hírek szerint, többek között a brit Guardian által leközölt cikk hírforrása alapján Putyin a Donbass területének teljes átadását kéri a fegyverszünetért cserébe (vagyis Luhanszk és Donyeck megyék egészét). Mint ismeretes jelenleg (2025 augusztusában) Luhanszk teljes területe, Donyeck megyének pedig kb 85%-a áll orosz megszállás alatt, ám a maradék 15%-nyi területen fontos ukrán erődvárosok vannak, mint Kramatorszk-Szlovjanszk melyek védeni képesek a mögöttes ukrán síkvidéki területeket. Ezért ezek esetleges átadása hatalmas érvágás lenne az ukránok számára.

Ugyanakkor a Putyin által felkínált alku "bebetonozná" a többi demarkációs vonalat vagyis ami jelenleg az ukránoké az meg is maradna a kezükön. Viszont Ukrajna NATO tagságáról hallani sem akar az orosz vezető, de garanciákat kérne az orosz nyelv és egyház védelmére Ukrajna egész területén. Ezt viszont Ukrajna úgy értelmezi, mint a belügyeibe való állandó orosz beavatkozás lehetőségét. Nagyjából a felsoroltak vagyis az említett 4 pont most a kiinduló helyzet a későbbi alkudozásokhoz: Donbass, NATO-tagság, orosz nyelv, ortodox egyház.

Ha Ukrajna nem zárkózik el teljesen az egyezkedéstől és belemegy valamiféle alkudozásba, akkor létezik egy konstelláció, mely megfontolásra érdemes lehet. Ez pedig a "Donbass a NATO tagság fejében" verzió volna. A Donbass területéből fennmaradt ukrán ellenőrzésű rész amúgy is nagyon csekély (kisebb mint Bács-Kiskun vármegye) viszont a NATO tagság örök védelmet jelenthetne Kijev számára. Jelenleg hatalmas hiánnyal küzdenek az ukránok harcképes katonákat illetően és Kramatorszk környékének megtartása az elkövetkezp fél évben sok százezer ukrán életébe kerülne. Ám ez a megoldás egyelőre nem igazán reális, mert Putyin mereven elzárkózik attól, hogy Ukraja NATO tagságának elfogadását akárcsak megfontolás tárgyává tegye.

Ám így félő, hogy a Donbass maradék rész is elesik az elkövetkező fél évben és Ukrajna elveszíti legerősebb ütőkártyáját egy esetleges későbbi alkudozásban.

A vasárnap hajnali amerikai légitámadás után aktualizálva.

A június 13-án kezdődött és az azóta eltelt 9 nap alatt kiteljesedett Izrael - iráni légiháborút egészen biztosan nem nyerheti meg Izrael. Ennek fő oka nem csak az, hogy Irán rendelkezik a világ egyik legnagyobb ballisztikus rakéta-állományával illetve drón és robotrepülő készletével hanem az is, hogy egyszerűen túl nagy falat Izraelnek. Amellett két másik körülmény is egyértelművé teszi a harcok végkimenetelét: Hámenei hatalma megingathatatlan (egyelőre) és az iráni atomprogram finisébe érkezett. Akármennyit is támadják Iránt, a szükséges tudásuk és készletük (uránból, egyéb összetevőkből) megvan, így bármelyik hegyük gyomrában megcsinálhatják az atombombájukat. Hegyük pedig van bőven.

Tel-Aviv 2025 június 16-án. Forrás: edition.cnn.com

Izrael egyszerűen elszámította magát: lebecsülte az iráni rakétakészleteket és túlbecsülte saját légvédelmi képességeit. (Iránnak 3 ezer ballisztikus rakétája van, melyhez ugyancsak ezres nagyságrendben társulnak drónok és robotrepülőgépek. Ezzel szemben Izrael csak 90 ballisztikus rakétát tud felvonultatni.) Mára Tel-Aviv nagy része romhalmaz lett, ahogyan a többi izraeli nagyváros is hatalmas károkat szenvedett, például Haifa és Beér-Seva. Irán pedig még csak rakétái 10-15 százalékát lőtte ki és a legpusztítóbbakat (mint a Fatah II vagy a Khorramshahr IV) még be sem vetette. Ha a háború ugyanilyen intenzitással folytatódik még egy hónapig, akkor Izraelből Sztálingrád lesz, Irán pedig az egyik Fatah rakétájára felszereli atomtöltetét (amit néhány hét alatt befejez) és célba veszi vele Tel-Avivot.

A felvázolt helyzeten pedig az USA sem tud érdemben változtatni. Esetleg akkor tudna, ha vadászgép-állománya felét (a bunkerromboló töltetekkel együtt) bevetné és rommá bombázná Iránt, de nyilván ezt nem fogják megtenni az amerikaiak a várható globális titlakozások miatt. A vasárnap hajnalban végrehajtott amerikai légi-támadás B-2-es bombázókkal három iráni urándúsító telep ellen (Fordo, Natanz, Iszfahan) csak látszólag és átmenetilehg akadályozza meg a perzsa államot az atomprogram folytatásában. Az első perzsa atomtöltet orosz segítséggel az egyik titkos iráni bázison így is elkészülhet még egy komolyabb támadás esetben is. Sőt ekkor lenne csak igazán eltökéltség a befejezésében és mielőbbi bevetésében.

Úgy tűnik a Közel-keleti atom-válság nagyon nehezen kerülhető el, Irán mindent elkövet, hogy befejezze és Izraelre kilője atomfegyverét. Ha megteszi, akkor Izrael is elindítja a maga atomrakétáját, de a két oldal veszteségei nem lesznek összemérhetőek. A zsidó állam egy parányi tengerpartra korlátozódik, ahol 9 millió ember zsúfolódik össze egy alig 3 magyar megyényi területen. Egyetlen atomtöltet elpusztíthatja őket, viszont Irán egy hatalmas területű ország (hazánk 18-szor is elférne benne) 90 millió lakossal.

A térkép forrása: mepc.org

El kell(ene) tehát kerülni a felvázolt atomcsapásokat és megoldás lehetne a helyzetre (bár nagyon csekély reménnyel), ha közvetítőkön keresztül mégis sikerülne békésen rendezni a konfliktust. Ennek viszont komoly akadályát képezi, hogy Hámenei mereven elutasítja Trump és Netanjahu követelését az iráni atomprogram leállításáról. 

Izrael és Irán, ahogyan az a térképen is látszódik nem határosak egymással. Közöttük van Irak és Jordánia (Teherán - Tel Aviv távolsága közel 1600 km), így a két ország légiháborúk révén tud egymásra katonai csapásokat mérni. Ennek megnyilvánulása volt pénteken Izrael légicsapása az iráni atom-kutató és urándúsító bázisokra (mint Natanz és Arak) és Irán viszonttámadása szinte azonnal az izraeli településekre. 

A két állam konfliktusa az  1979-es iráni forradalom óta dúl szakadatlanul. Ebben az évben űzték el ugyanis az irániak a nyugat-barát, ám diktatórikus uralkodójukat (Mohammad Rezát) és tértek át egy iszlám teokratikus berendezkedésre vallási vezetők, úgynevezett ajatollahok alatt. Az első Homeini ajatollah volt, aki 1979 december 3-án lett Irán teljhatalmú vallási-politikai vezetője.

Iráni forradalom 1978/79-ben. A kép forrása: artsandculture.com

Homeini azonnal átalakította Iránt egy iszlamista rendszerré, melyben mindent uralt a síita muszlim hithez való visszatérés és az iszlám szokások, elvek, hagyományok tisztelete, minden elé helyezése (kultúrában, öltözködésben és az élet összes területen).

Az új iszlamista irányvonal zéró toleranciát mutatott más vallások, főleg a judaizmus irányába és Izraelt esküdt ellenségnek tekintette a kezdetektől vagyis 1979-től (az USA-val és voltaképp minden nyugati berendezkedésű állammal együtt). 

Ali Khamenei, Irán vallási és politikai vezetője. Forrás: lbcgroup.tv

Homenei ajatollah 1989-ben hunyt el, és posztján Ali Khamanei ajatollah, a jelenlegi vezető követte. Irán a vezetése alatt a síita muszlimok vezér-államának tekinti önmagát és szent feladatának tartja Izrael elpusztítását is.

Teherán működteti, pénzeli és fegyverzi fel például az Izrael-ellenes Hezbollah nevű katonai terror-szervezetet is, mely rendszeresen támadja északról (Libanonból) Izrael területét. Ugyancsak Irán a pénzelője a szintén Izrael létére veszélyes Hamasznak, mely 2006-óta délről támadja rendszeresen a zsidó államot (az utolsó nagy támadásuk 2023 október 7-én 1139 izraeli lakost ölt meg, köztük 36 gyermeket). Végül a jemeni  huszik is Teheránnak köszönhetik működésüket, melynek fejében levegőből és tengeren támadják az izraeli területeket és izraeli érdekeltségeket (az ádeni öböltől az izraeli Elat kikötővárosáig). Az egész Izrael-ellenes harcot 1979-óta az úgynevezett Forradalmi Gárda működteti, mely az iráni hadsereg legelitebb része (130 ezres létszámmal) és katonák mellett kémekből, különleges egységekből illetve kiképzőkből áll, akiknek tisztjeit Teherán az említett proxy-szervezetekhez küldi összekötőknek és irányítóknak.

A hatékonyabb küzdelem érdekében indította el Irán az atomprogramját valamikor a 90-es években, hogy atomfegyverekkel is felléphessen a zsidó állam ellen. Eleinte a világ szemében azonban csak a békés célú felhasználás tűnt fel, ám 2002-ben napvilágra került a natanzi és araki urándúsító telep, melyekben fegyverminőségűre történő urándúsítás zajlott (és zajlik ma is). Ezekre mér csapást Izrael pénteken.

Irán ragaszkodik ahhoz, hogy a világ tizedik atomhatalma lehessen, ám közben folyamatosan fenyegeti Izraelt és kétségtelenül arra készül, hogy a kifejlesztésre kerülő atomfegyvereit majd bevesse ellenük. EZÉRT próbál megelőző csapásokat mérni Iránra a zsidó állam és leginkább EZÉRT kezdődött meg egy újabb légiháború a két ország között. (Napjainkban atomhatalomnak számít: USA, Kína, Oroszország, UK, Izrael, Franciaország, India, Pakisztán és Észak-Korea. Ezek közül nukleáris triáddal rendelkezik: USA, Oroszország, Kína, India.)

Jelenleg a legnagyobb kérdés az, hogy milyen mértékben eszkalálódik a háború: milyen mértékben lesznek érintettek a térségbeli országok és a nagyhatalmak (főleg az USA illetve Oroszország) valamint érinteni fogja e a kezdődő konfliktus a Hormuzi-szoros forgalmát, mely azonnal kihatással lesz az egész világra.  

A kép forrása: heratige.org

A világ legnagyobb haditengerészeti flottáinak rangsorában az élen egy ideje alig van változás. A legelső helyen évek óta Kína és az Egyesült Államok versenyeznek. Tőlük csak alig marad le az orosz flotta megszerezve a bronzérmet. A negyedik és ötödik hely talán meglepő lehet, ugyanis nem európai hatalmak birtokolják, hanem Japán és India. A hatodik és hetedik hely Franciaországé és az Egyesült Királyságé, míg a TOP-10 maradék helyein Olaszország, Dél-Korea és Törökország osztoznak.

Forrás: indianexpress.com

A táblázatban szereplő országok napjainkra élénk versenybe kezdtek saját haditengerészeteik fejlesztésében. Leginkább Kína és Oroszország mutatkozik elszántnak abban, hogy megőrizze vagy fokozza haditengerészeti jelenlétét a világóceánokon. Legutóbb Putyin jelentette be, hogy Oroszország 2050-ig élvonalba fejleszti flottáját.

Forrás: globalfirepower

Az USA erőssége a repülőgéphordozókban rejlik, míg Oroszország a tengeralattjáróiban bízik leginkább. A felszíni hajók tekintetében Moszkva a korvettjeivel áll élen (kisebb méretű hadihajók), míg az USA az Arley Burke rombolóosztályt fejleszti (rakétaindító rendszerekkel). Kína minden területen fejleszt.

Hajótípusok és fejlesztési irányok

A modern haditengerészetek ma már a rakétarendszerekkel is ellátott rombolók (destroyers) és fregattok fejlesztésére illetve az atommeghajtású tengeralattjárók gyártására innovációjára fókuszálnak, melyek mellett természetesen napjainkban is jelentős erőt képviselnek még mindenhol a repülőgép hordozók (Aircrafft carriers) és a helikopter hordozók (Helicopter carriers). Ezek ma a legnagyobb hajótípusok. A USS Gerald R Ford hordozó például 100 ezer tonnás. A cirkálók jelentik a második legnagyobb hajótípust 10 ezer tonna körüli és feletti tömegükkel. Ilyen az amerikaiaknál a Ticonderoga cirkáló-osztály 9 aktív hajója (9800 tonnásak) és a jellenleg fejlesztés alatti Strike-osztály illetve az oroszoknál a Szlava és Kirov cirkáló-osztály. Élvonalba tartozik az orosz Csendes-óceáni flotta zászlóshajója a 11 ezer tonnás, Szlava osztályú Varjag cirkáló, és a két legnagyobb orosz cirkáló a Kirov-osztályú Pyotr Veliky (24 ezer tonnával) illetve az Admiral Nahimov (23 ezer tonnával). A cirkálók után jönnek a rombolók 5-10 ezer tonna közt és a fregattok 3-6 ezer tonnás kivitelben. (Az orosz büszkesége a hiperszónikus rakétákkal is felszerelt Admiral Golovko például egy 4500 tonnás fregatt, míg az amerikaiak legjobb rakéta-fregattja az USS Ingraham 4100 tonna tömegű.) A legkisebb hadihajó-típus a táblázatban a korvett. Ezek a hadihajók alig 2 ezer tonnásak, de nagyon sok fejlett korvett-osztály létezik már, mint például az oroszoknál a Steregushchy osztály 105 méteres hajótesttel és 100 fős legénységgel, illetve a legújabb Gremyashchiy osztály 2500 tonnás kivitelben. Láthatóan Oroszország a flotta-fejlesztését ezekre a kisebb 2-3 ezer tonnás hadihajó-típusokra koncentrálja szemben az amerikaiak romboló-programjával mely a 8-10 ezer tonnás Arleigh Burke rombolósztályra fókuszál.

Sokan becsülik le (főleg a magyar kormányzati körökben és híveik táborában) Kelet-Európa veszélyeztettségét és az orosz agressziónak való kitettségét. Négy érv szokott megjelenni az oroszok lehetséges európai expanziója ellen: 1.Oroszország nem mer NATO államot megtámadni 2.Gyengébb mint a NATO 3.Túl kicsi az orosz GDP 4.Nem bír Ukrajnával sem, akkor hogyan bírna Európával.

Nos nézzük sorban röviden: Igenis meg mer támadni NATO államot mert Trump óta nem kell tartania attól, hogy az USA bevatakozna 2.Oroszország valóban gyengébb a NATO-nál, de az USA-t ha kivesszük a képletből, akkor már egészen más a helyzet, úgy már erősebb mint az európai NATO 3.Az orosz GDP valóban csak a tizedik legjelentősebb a világon, de az ipari termelés kapacitása nagyon jelentős és kínai támogatással képes egy akár évekig tartó újabb háborúra. 4.Az orosz haderő elbír Ukrajnával csak idő kérdése (sajnos) és utána Kelet-Európa lerohanása már könnyebb feladat lesz, mert a 9-10 itteni ország együttesen is gyengébb mi a jelenlegi megerősített ukrán haderő. A folytatás átvett cikk a világesemények blogról:

Kelet-Európa lerohanása

Vlagyimir Putyin politikája mindig is a régi Szovjetunió helyreállítását célozta, bár 1999-es hatalomrakerülését követő években ez még közvetlenül nem jelent meg a hivatalos diplomáciai törekvéseiben. A választóvonalat pályafutásában alighanem a 2008-as esztendő jelentette, amikor nagy orosz haderőreform elindult és a grúzia elleni háború is megkezdődött, innentől agresszív expanzióba kezdett. A Krím félsziget 2014-es megtámadását Kelet-Ukrajna megszállása követte, majd Szíria bombázása (az ottani támaszpontjairól kiindulva). Jelenleg ott tartunk, hogy az USA, Donald Trump behódoló politikáján keresztül mindenben legitimálja Putyin telhetetlenségét. Az orosz vezető magánvagyonás a Forbes és Elom Musk is 200 milliárd dollára becsüli (szembe például Trump 7 milliárdjával), ami azt jelenti, hogy a politika mocskos világában szinte bárkit megvehet (és vesz is). Összegezve: hatalmas a hadserege, nála van a bolygó legtöbb atomtöltete és ő a világ leggazdagabb embere is jelenleg.

A kép forrása: haboruk.blog.hu

Ami az orosz hadsereget illeti: az ukrajnai háború három éve után már 1,5 milliós (több mint 200 dandárja áll fegyverben) és a leginkább harcedzettnek számít az egész világon. Eközben Európában a törököket leszámítva az 5 legnagyobb létszámú hadsereg együttesen sem éri el az 1 millió főt. Lengyelország (202 100), Franciaország (200 000), Egyesült KIrályság (184 860), Németország (181 600) és Olaszország (165 500) hadserege összeadva is csupán 934 ezer katona, ami az orosz hadsereg kétharmada. Ez a 900 ezer fő egyébként a háborús Ukrajna mai hadsereglétszámával azonos. Ráadásul alig akad közös katonai egység, minden nemzet saját ki hadseregét tartja fenn (minimális az összehangolódás). Európa ma katonailag tehát nagyon gyenge, az USA nélküli nézve harcértéke töredéke az oroszok hadseregének. Másként fogalmazva, ha Putyin lezárja az ukrajnai háborút, akkor Kelet-Európa lerohanása már rutinfeladat lesz katonái számára.

A veszélyben lévő 9 ország: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Moldova és Bulgária. Ezek mindegyike tagja volt 1945 és 1991 között a Szovjetunió érdekszférájának és Putyin újra ezt a hatalomfelosztást szeretné visszahozni. És megvan minden esélye is arra, hogy gond nélkül megvalósítsa tervét. Az egyetlen hatalom, mely megálíthatná ebben az az USA lenne, de Trump nyilvánvalóvá tette, hogy magára hagyja Európát (főleg Kelet-Európáért nem akar és nem is fog kockáztatni).  

Az ukrajnai háború lezárása 1 éven belül megvalósul, feltehetően még 2025-ben. Putyin pedig minden megyét megkap ahová csak katonái betették a lábukat, vagyis kb Ukrajna 25-30%-át (jelenleg 18-19 százaléka az övé) és Ukrajna semmilyen komoly ganarciát nem kap új határai megvédésére. Mindezek miatt 2-3 évnyi feltöltés, gyorsított fegyverkezés és talpraállás után Putyin újra megindítja Kelet-európai hadműveleteit a maradék Ukrajnáért és az említett 9 Kelet-európai ország megszállására. És ez ellen senki nem tehet az égvilágon semmit. Hogy mikor? Mivel az orvosok 2030 utánra már bizonytalan életidőt jósolnak Putyinnak (aki egyébként idén októberben lesz 73), így 2030-ig a legvalószínűbb.

A megszállt országok számára sajnos nincsenek túl jó kilátások, hiszen Oroszországnak egyáltalán nem érdeke ezek jólétben tartása vagy fejlesztése. Sokkal inkább piacoknak, ütköző-zónának, stratégiai területeknek és kifosztandó régióknak kellenek csupán számára.  

Azok az országok, melyek reális veszélynek találják Oroszország fokozódó agresszióját Európával szemben és hajlandóak tenni is ez ellen, így például összefogni ennek a bizonyos expanziónak a feltartóztatására 2025 március 2-án Londonban találkoztak először. Ezen a megbeszélésen (melyen az időközben oroszbarát politikába kezdő USA nem vett részt) jött létre a Hajlandóak Koalíciója (Coaltition of the willing). Ekkor még csupán 18 ország vezetője jelent meg: Ukrajna elnöke mellett 17 másik állam. Ők tekinthetők az eredeti alapítóknak. 

A március 2-án összegyült eredeti alapítók. Forrás: en.wikipedia.org

Később március 11-re a Hajlandók koalíciója (Coaltition of the willing) már 30 országra bővült. Ezen a napon ugyanis 30 európai és ázsiai (pl Japán, Kanada) vezérkari főnöke találkozott Párizsban, hogy összehangolják erőfeszítéseiket Ukrajna megsegítésében és egyuttal megkezdjék katonai együttműködésük minden területre kiterjedő megszervezését. Az új szervezet nem azonos a NATO-val (melyet az USA ural) de egyelőre együttműködik vele. Tagjai sorában pedig nem csak EU tagok szerepelnek.

Március 20-án majd 27-én Páriszban újabb nagyszabású találkozók következtek és a Koalíció már 33 országra bővült. Ezek közül kiemelkednek azok, amelyek hajlandóak katonai erőket is küldeni Ukrajnában (az esetleges fegyverszünet garantálására) és gazdasági teljesítményük is jelentős. A listán ők szerepelnek a legelső 4 helyen:

1. Egyesült Királyság
2. Franciaország
3. Kanada
4. Spanyolország
5. Németország
6. Lengyelország
7. Olaszország
8. Svédország
9. Norvégia
10. Finnország
11. Dánia
12. Észtország
13. Lettország 
14. Litvánia
15. Törökország
16. Ausztrália
17. Új-Zeland
18. Ausztria
19. Belgium
20. Bulgária
21. Horvátország
22. Ciprus
23. Csehország
24. Görögország
25. Izland
26. Írország
27. Japán
28. Hollandia
29. Portugália
30. Románia
31. Szlovénia
32. Ukrajna
33. Luxemburg

Az alábbi térképen az európai tagországok szerepelnek, kék színnel jelölve:

Az összefogás gazdasági tekintetben jelentős erőt képvisel, hiszen GDP terén a második legnagyobb pénzügyi centrumot képezik az USA után, megelőzve Kínát. Katonai téren viszont egyelőre gyengék, ám az elmúlt egy hónapban megfogalmazott terveik végrehajtásával ez sokat változhat. Céljuk Ukrajna megvédésén túl, a leginkább fenyegetett Kelet-európai országok megvédése.

Az Oroszország által leginkább fenyegetett országok:

A térképen feltüntetett és kiemelt régió 8 országa (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária + Moldávia) csak a Hajlandóak Koalíciójától remélhet segítséget, az USA és Kína magára hagyja a térséget, ha Oroszország egyszer valóban megtámadja a területet.