Defcon

A háborús készültség szintjei a történelemben [2.]

2022. március 06. - DEFCON_

Az Egyesült Államok már a hidegháború kezdete óta, vagyis Winston Churchill emlékezetes, 1946-os fultoni beszédétől kezdődően tartja készenlétben haderejét és tartja fenn különleges, veszély-jelző rendszerét, mely később a katonai szak-zsargonban a DEFCON nevet kapta. (Akárcsak blogunk, mely a folyamatos készenlétre utal, a hírek, nemzetközi fejlemények, fordulatok és különlegességek terén.)

fegyverzet_raketak.jpg

A kép forrása: contextus.hu

A DEFCON jelentése egyébként "defense readiness condition" azaz védelmi készültségi állapot, mely olyan katonai - fegyverzeti felkészültség az Egyesült Államokban, mely az ellenség esetleges Amerika ellenes támadását valószínűsíti, igyekezve azt elhárítani. Öt szintje ismert, melyet színekkel is jelölnek, a legalacsonyabb fenyegetettségtől a legmagasabb felé haladva: kék (5), zöld (4), sárga (3), piros (2) és fehér (1).

A legalacsonyabb, ötödik, kék szint a békebeli szintet jelöli, amikor a katonai állomány és fegyverzet alapkészültségben van. A katonai egységek ekkor alaprutin szerint működnek. A 4-es jelölésű, zöld szint (mely a moderate, azaz mérsékelt megjelölést kapja) már valamilyen külső veszélyforrást jelez, ezért kiterjesztett hírszerzési tevékenységet rendel el és a nemzetbiztonsági szervek aktívabb működését írja elő. Következik a hármas, azaz sárga jelölésű DEFCON -szint, mely már a katonai zsargonban a substantial (lényeges, fontos) cimkét kapja, mivel egyértelmű veszélyre hívja fel a figyelmet. Ekkor már a fegyveres szervek egy része emelt készültségbe kerül, a belső kommunikáció különleges titkosítást kap és tervek kidolgozása illetve meglévők tökéletesítése kezdődik, bizonyos szimulált, később előforduló eseményekre felkészülve. A katonai állományt felöltik, sőt átcsoportosítások kezdődnek (a veszélynek megfelelően), majd bizonyos csapásmérő erők, katonai egységek új állomáshelyre kerülnek, esetleg a válság-övezetekbe indulnak.

Jön a DEFCON-2 a "severe" megjelölésű, súlyos, komoly vagy szigorú veszélyességi szint, mely eddig alig fordult elő a történelemben Ez már gyakorlatilag a teljes készültséget jelenti minden fegyveres egységnél. Egy háború kezdetén fordulhat elő ilyen, amikor már konkrét hadműveleteket készítenek elő, konkrét egységeket helyeznek támadó, védekező pozíciókba (otthon és külföldön egyaránt), támadási parancsok visszaszámolása indul. Végül a DEFCON-1 ("critical") ami már maga a globális háború, melyben az USA csapásokat is elszenvedhet saját területén és támadásokat hajt végre más országokban hagyományos és nukleáris eszközökkel idegen területeken. Benne foglaltatik a legsúlyosabb, azaz atomcsapás is, melynek bekövetkezésére a DEFCON-1 külön protokollal rendelkezik. Ennek a készültségi és veszély-szintnek az elrendelésére eddig még soha nem került sor.

Az eddigi legmagasabb fokozat a történelemben a DEFCON-2 volt, mégpedig a kubai rakétaválság idején, 1962 október 24-én elrendelve, amikor a Szovjetunió flottája megközelítette Kuba partjait, melyet az amerikai haditengerészet blokád alá vont az ott elrejtett orosz atomrakéták miatt. Ekkor csak két vezető, Kennedy és az ukrán származású Hruscsov lélekjelenlétén múlt az atomháború elkerülése és a DEFCON-1 elrendelése. Az a bizonyos 13 nap a világ sorsa felett döntött, mert atomtöltetek indítása atommal történő válaszcsapást generált volna mindkét oldal részéről, így több tucat atomrobbanás irthatta volna ki Észak-Amerika, Európa és a Szovjetunió lakosságának jelentős részét. Kétségtelen, ha ez 1962-ben bekövetkezett volna, ma a világ képe egészen máshogy nézne ki.

kubai_raketavalsag.jpg

A kubai rakétaválság (forrás: euroactiv.com)

A kubai rakétaválság után majd 30 évvel, 1991-ben a Kuvait felszabadítását célzó Sivatagi Vihar kezdetén szintén is DEFCON-2 szintet rendelték el, amikor egy nemzetközi haderő, NATO csapatokkal és jelentős amerikai támogatással támadta meg a Kuvaitot jogtalanul megszálló iraki csapatokat. A hadműveletet siker koronázta, bár Szaddam Huszein későbbi folyamatos fenyegetései miatt (melyek mögött mint később kiderült nem létező fegyverek álltak) másodszor is támadást indítottak a NATO erők Irak ellen. Ekkor szintén rövid időre magas készültséget rendeltek el.  

A DEFCON-3 szint elrendelésére az izraeli - arab Yom Kippur háború (1973) és egy 1976-on észak-koreai incidens megtörténtekor került sor, ahogyan a 2001 szeptember 11-i terrortámadásnál is. Ez utóbbi agresszió esetében rövid időre a DEFCON-2 is életbe lépett. A DEFCON szintek elrendelése nyilvános, ennek megtekintése a defconlevel.com/current-level.php oldalon lehetséges.

Jelenleg Oroszország ukrajnai háborúja és Vlagyimir Putyin többszöri nukleáris fenyegetése miatt, illetve Oroszország atomfegyvereinek készenlétbe helyezése okán DEFCON-3 vagyis sárga jelzésű, substanial (jelentős) a készültség. Vlagyimir Putyin "igazsága" és eltorzult világképe innentől folyamatosan magas készültséget igényel a nyugati világtól és az euroatlanti államoktól.

defcon_blog.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://defcon.blog.hu/api/trackback/id/tr617773050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Who111 2022.03.07. 19:11:29

Az Európai parancsnokság már DEFCON 2-es...

232323 2022.03.07. 19:55:20

igazából.. annyira nem jó az élet hogy sz*rjak meghalni. :)

Camelotr 2022.03.07. 22:51:30

A mostani helyzettel az a legnagyobb baj, hogy a felek nem beszélik egymás nyelvét. Az oroszok hidegháborús zsargonban kommunikálnak, míg a Nyugat... nem is tudom... mintha valami egészen más nyelvet beszélne. Ráadásul mindeközben zajlik egy nagyon komoly katonai konfliktus is, ami tele van gonosz csapdákkal, amik kényszerhelyzeteket idézhetnek elő. Attól tartok a helyzet bizony Defcon-2-es. Minimum olyan súlyos, mint a Kubai válság, ha nem súlyosabb.

DEFCON_ 2022.03.07. 22:55:53

@Camelotr: Igen, a Defcon-2 már a NATO európai szárnynál elrendelésre került. Sajnos ha teljesen sarokba szorul az orosz elnök, még veszélyesebbé válik. A patkány is akkor harap, ha sarokba szorítják.

Camelotr 2022.03.08. 08:03:38

@DEFCON_:

Ezért az okos patkány vadász sosem szorít sarokba egy ilyen jószágot. Szerinted a Nyugat jelenleg okos vadászként viselkedik? Ahelyett hogy kézzel lábbal azon lennénk hogy visszahűtsük a konfliktust kezelhető szintre, taktikázunk, fegyvereket küldünk, bátorítjuk a "hősöket". Véreztetjük az ukránokat, holott jól tudjuk, hogy veszíteni fognak. Nem lehet, biztos. Nem baj persze, mert nem is számolunk a győzelmükkel, nekünk elég ha gyengítik az oroszt. Ez a taktika hagyományos harcászatban kiválóan működött/működik, még ha nem is túl etikus. Ma azonban az atomfegyverek árnyékában ez már nem csakhogy erkölcsileg véleményes, de egy ponton túl hihetetlenül kockázatos is. SENKI nem tudja, hogy hol van a vörös vonal... csak aztán, ha már átléptük. Ezen a téren nem működik az, hogy elmegyünk a falig, majd egy lépést visszalépünk...

DEFCON_ 2022.03.08. 08:08:37

@Camelotr: Etikus és erkölcsös? Ha már az etikusságot és az erkölcsöt említed:

- Etikus lerohanni az erősebb jogán és földig rombolni egy gyengébb, szomszédos országot?
- Etikus lakóházakra lőni tüzérséggel, rakétákkal?
- Etikus elűzni lakóhelyéről másfél millió embert?
- Etikus polgári lakosokra célzottan tüzelni?
- Etikus iskolákra, kórházakra lőni, a sajtó munkatársaira tüzet nyitni, miközben jól látható rajtuk a PRESS felirat?
- Etikus a világot folyton fenyegetni nukleáris háborúval?

Hogy a nyugat segítik az ukránok harcát? Naná. Hogy fegyvereket küldenek a gyengébbnek? Érthető.

Azon az alapon pedig, hogy ne menjünk el a vörös vonalig, hagyjunk rá mindent egy megalomán őrült diktátorra? Hol fog akkor megállni?

Camelotr 2022.03.11. 22:47:23

@DEFCON_:

Figyelj. Félreértettél. Ahogy a Nyugat is félreérti az egész helyzetet és épp ez teszi olyan hihetetlenül veszélyessé. Kubában a felek egy nyelvet beszéltek. Ma nem.

Az etika felett van egy réteg, amit túlélésnek nevezünk. Igen, mi Európaiak is. Ezért is nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki öngyilkos misszióba megy. Számunkra az élet a legfőbb érték. Minden más alatta marad.

Innentől az, hogy mit gondolunk etikusnak és mit jónak, nem feltétlen azonos.

Elég komoly véleményem van erről az egész szituációról, meg az abban részt vevők felelősségéről. Putyinéról IS. De ez most fontos. Amíg azzal játszunk, hogy holnap elporladunk egy atomháborúban, addig a prioritás máshol van.

Újra meg kell tanulnunk hidegháború logikával dolgozni. A hidegháborúban első sorban hideg fejre van szükség.

Az ukránok katonailag veszíteni fognak. Ez 99%. Az 1%-ot a csodának tartom fent. Innentől ha tényleg a barátja vagyok, nem fegyvert szállítok nekik, hogy tartsanak ki, meg harcoljanak, hanem minden erőmmel azon vagyok, hogy minél kisebb emberveszteséggel megálljon a vérszivattyú.

Fegyvert akkor küldök egy eleve vesztésre ítélt félnek, ha céljaim vannak egy elhúzódó konfliktussal. Ezek a céljaim szükségképpen nem lehetnek etikusak... de ez itt tényleg másodlagos. Első a globális biztonság. Akad a világon úgy 6-7 milliárd ember, aki ebben a konfliktusban teljesen ártatlan. Az ő életükkel is játszunk.

Le kell állítani a háborút, pillanatnyilag teljesen mindegy hogy milyen diplomáciai áron.
süti beállítások módosítása